ügyfélfogadás

Hétfő- Csütörtök: 9-15 óra

Péntek: 9-13 óra

Kérések leadása az ügyfélfogadás ideje alatt bármikor lehetséges. 

Az igazolásokat, bizonylatokat a kérés leadása után következő hétfői vagy csütörtöki napon lehet kivenni. 

elérhetőségek

Comuna Plăieșii de Jos

str. Plăieșii de Jos, nr. 235

Cod poștal: 537235

Județul Harghita, România

tel/fax: 004 0266 333 010

© 2023 by HARMONY. Proudly created with Wix.com

Történelem

Kászonszék népe öt községben: Kászonaltízen, Kászonfeltízen, Kászonjakabfalván, Kászonimpéren, Kászonújfaluban él.

 

A Csíki hegyek és a Nemere hegye között fekvő 3 helység Kászonaltíz, Kászonfeltíz, Kászonimpér, melyet együtt Nagykászon-nak neveztek, valamint a Kászonjakabfalva és Kászonújfalu Zsigmond király uralkodása idején vált el Csíkszéktől, melynek fiúszéke. Kiváltságait 1462-ben Hunyadi Mátyás király erősítette meg. Kászonszék élén hadnagy (belliductus) és bíró (iudex) állt.

 

Kászonszéket II. József 1784-ben csatolta Háromszék megyéhez. Az 1850-es években a Bach-önkényuralom megszüntette önállóságát, majd 1849-1854 között az erdélyi 6 kerület megléte idején ideiglenesen a marosvásárhelyi kerületbe, 1854-1860 között pedig (a 10 kerületre osztás idején) az udvarhelyi kerületbe sorolták. 1860-1876 körül, a Bach-korszak bukása után a vármegyerendezésig ismét önálló lett, majd Csík vármegyébe osztották, melynek kászonalcsíki járása lett.

 

Kászonszék népessége az 1786-os adatok szerint 901 fő volt 119 házban. Az 1850-es adatok szerint 6783 lakosa volt 1341 házban, 1869-ben 6878 lakos, 1728 házban. 1880-ban 7329 lakosa volt, melynek 86,35%-a volt római katolikus.

 

Kászonszéket a 17. század elejének összeírása szerint 152 szabad székely katonacsalád és egyetlen birtokos primor család lakta, az udvarház köré telepített 12 jobbágycsaláddal. Az 1719-es összeíráskor a 4 falunak 1766 lakosa volt. A lakosság nagy része a közbirtoknak számító havasi legelőkön és kaszálókon ősi foglalkozásként barmot, juhot és lovat tenyésztett. Állatfeleslegét a csíki és háromszéki vásárokon értékesítette, emellett a közös fenyőerdőiből épületanyagot, tölgy- és bükkerdőiből tüzelőt és eszközfát termelt. A Kászoni-medence 5 faluja (Impér, Altíz, Feltíz, Jakabfalva, Újfalu) évszázadokon át valódi népgyűléseket tartott az altízi piacon, melyek az egykori búcsúkból alakultak ki.

 

A 19. század vége felé még rendszeresek voltak a kászonszéki vásárokon a kézdivásárhelyi iparosok, a szépvízi cipészek, a madarasi, dánfalvi és korondi fazekasok, a brassói posztósok, a kozmási szűcsök, a haralyi faedényesek, a háromszéki lencsések és a berecki szekeresek.

 

A kászonszéki székelység népművészete, az udvarok tágassága (különféle rendeltetésű önálló épületekkel) még az egykori állattartással volt kapcsolatos.

 

Periferikus fekvése és elzárt helyzetéből kifolyólag ez a térség őrizte meg legtovább a székely népművészet hagyományos formáit.

Kultúra, népművészet

Építészet

 

A kászoni építkezés jellemzője s egyben művészi hatásának titka is az anyag, szerkezet és alaprajzi megoldás vaslogikájának teljes érvényesülése, sőt művészi felfokozása. Cáfolata ez minden olyan vélekedésnek, amely szerint a művész valamiféle játékos „kedvtelésből“ alkot, hogy a népi művészet a gyakorlati célt szolgáló formákon, szerkezeteken alkalmazott „díszítés“-ben, cifrázásban áll. Bizonysága ennek más oldalról az a tény, hogy a városon vagy a helybe hozatott palléroktól tanult megoldásokat is a helyi gazdasági-társadalmi szükségletekhez, ezek kielégítésének hagyományos szokásaihoz igazítják. Ilyen ma is érvényesülő szokások: az épület szerkezetében a „belülről“ kifelé való fejlesztés, az indokolatlan formalista részarányosság elvetése, ugyanakkor viszont az épület körvonalainak merész kirajzolása és a társépületekkel együttes beleszerkesztése a térbe, valamint az őszinteséget, közvetlenséget és nyíltságot esztétikai élménnyé tevő stilizálás és monumentalitás.

 

Bútorkészítés

 

A kezdetlegesebb kászoni bútorok egy részét még ma is mindenki maga készíti, valamikor pedig minden bútort házilag állítottak elő. Az idő folyamán sokasodó és újabb módi bútorok készítése egyre több szakismeretet és nagy szerszámkészletet igényelt, amellyel minden faluban csak néhány család rendelkezett, apáról fiúra átörökítve a megfelelő műhelyfelszerelést és ismereteket. E családok azonban Kászonban nem kizárólagosan asztalosmesterek voltak, hanem még számtalan egyébhez is értő ezermesterek.6 Ez az ezermester-típus különösen régen volt gyakori, de még napjainkban is sok egyébhez is ért egy asztalossággal foglalkozó mester. A sokoldalú háziipar fennmaradásának és az ezermester-típus ebből való kifejlődésének természetesen csak egyik tényezője volt a kászoni ember hagyományos leleményessége és kézügyessége. A jelenség olyan gazdasági-társadalmi viszonyokat is feltételez, amelyek a legutóbbi időkig a régi önellátás bizonyos fokú fenntartását szükségessé tették. A feudális elzártság ugyanis az 1848-as forradalommal Kászonban is csak elvben szűnik meg, a városi civilizáció, a tőkés gazdálkodás hatása a népi ipar differenciálódásában — a nagyvárosok távolsága és a vasút hiánya miatt — még sokáig alig éreztette hatását. A társadalmi rétegződés is viszonylag lassú ütemű, és csak a nagy közbirtokok „arányosítását“ követően gyorsul meg a századforduló tájától. Így aztán sokáig nem volt olyan gazdaréteg, amelynek tagjai maguk is ne gyakorolták volna az otthoni „iparkodást“, és amely eltarthatott volna megrendeléseivel egy sor szakembert. Ugyanakkor azok a kevés földű szegény emberek, akiknek mesterségből kellett pótolniuk megélhetésüket, mindenféléhez kellett hogy értsenek, hogy a „rá nem érő“ gazdák különböző szükségét kielégítsék.

 

Szőttes és varrottas munkák

 

A Kászon patak mentén fekvő öt község néprajzilag egységes szigetet képez. Megtaláljuk itt kicsiben a székely háziipar és népművészet valamennyi fontosabb jelenségét. Ezért a kászoni népi szőttesek és varrottasok alapos vizsgálata egyúttal bepillantást nyújt más székely vidékek hasonló népművészeti, háziipari munkájába. A szőttes és varrottas anyagok a kászoni nép életében igen fontos szerepet töltöttek be. Kászonnak a fő közlekedési vonalaktól félreeső földrajzi fekvése megkövetelte és erre alkalmas éghajlata lehetővé tette, hogy a ruházkodás és lakberendezés terén teljes mértékben önellátásra rendezkedjék be. Mi több, a textilipari növények nagyarányú termelése, valamint nagy juhnyájai gyapjának feldolgozása módot adott arra, hogy saját textilszükségletének kielégítésén kívül ezekkel a gabona hiányát is pótolja cserekereskedés útján. A kászoni asszonyok a XIX. század elejéig szőttes és varrottas munkáikat teljes mértékben házilag termelt, feldolgozott és festett kender-, len- és gyapjúfonalakból készítették. A XIX. század közepétől a gyáripar fejlődésével a nyers gyapotfonal, majd a színes gyapotfejtő megjelenése nagy lendületet adott a szövő-varró népművészetnek. Ebből az időből számos színes pamutszőttes és -varrottas maradt fenn, melyek a kászoni asszonyok fejlett szépérzékéről, helyes arány- és formaérzékéről tanúskodnak. Saját szükségletük kielégítésén felül rendszeresen dolgoznak eladásra is. Készítményeiket a közeli székely és szász városokban értékesítik.

 

Öltözet

 

A kászoni öltözet a hagyományos székely öltözet megőrzése és sajátos továbbfejlesztése tekintetében általában, az udvarhelyszéki és csíkszéki székelység öltözetével áll egy szinten. Minthogy azonban a nők öltözetében egyes hagyományos ruhadarabokat (pl. a főkötőt, a hosszú szoknyát stb.) már csak itt találjuk meg, azoknál archaikusabbnak tekinthető. Ebből a szempontból a kászoni községeken belül is bizonyos különbség állapítható meg. Ezek közül egyfelől Nagykászon (Impér, Feltíz, Altíz), másfelől Jakabfalva és Újfalu öltözködése különül el. E két utóbbi ugyanis, földjének viszonylagos terméketlensége és csekély kiterjedésű határa miatt, már korábban és nagyobb mértékben volt városba járásra utalva. Ez a körülmény a két falu lakosságának erőteljesebb ütemű és a nagykászoni községekhez viszonyítva gyorsabb polgáriasodását vonta maga után; öltözetében is korábban és nagyobb számban jelennek meg városi ruhadarabok (pl. a csepesz helyett a kendő viselete, a harisnya helyett a városi nadrág, az ujjasok helyett a szövetkabátok, a rokolya helyett a szűk szoknya, az ing helyett a blúz, az egészruha stb.) és honosodik meg a városi divat: a rövid szoknya, a bodorított haj stb. Ezekben a falvakban a hagyományos öltözetet már csak nagy ünnepekkor, ünnepi viseletként hordják.